A ló anatómiáját és felépítését tanulmányozva arra a megállapításra kell jutnunk, hogy egy teve felépítésénél fogva messze alkalmasabb arra, hogy a hátára pattanjunk, mint egy ló. Sõt, bármilyen hihetetlen, egy tehén gerince még alkalmasabb rá, hogy megterheljék. A ló háta függõhíd-szerû felépítése miatt eléggé gyatra “szerkezet” a teherviselésre.
Évszázadok óta használjuk, és terheljük a lovat, és volt olyan idõszak is, amikor központi kérdés volt, hogy mennyit bír el a hátán – gondoljunk például a középkor lovagjaira, akik olyan súlyos páncélzatot viseltek, hogy komoly segédlet kellett már a lóra “pattanáshoz” is, önerõbõl ez a mûvelet nem volt végrehajtható.
A lovat csontváza sokkal alkalmasabbá teszi a terhek vontatására, mint a terhek háton való cipelésére. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a fiatal lovak kocsiba fogása nem torzítja el izmaik, vázrendszerük fejlõdését, ellentétben azon fiatal lovakéval, amelyekkel korán nyereg alatt kezdenek dolgozni.
Kelljen cipelni, vagy húzni, fontos kérdés, mennyit bír a ló? Mennyi a megfelelõ súly? És mennyi a túl sok? A súly központi kérdés a lovas versenyeknél is (hendikep, távlovaglás). Nem elhanyagolható pl.: a rendõrlovaknál sem, amelyek hosszú órákon keresztül teljesítenek szolgálatot, nem csekély súlyt cipelve, vagy például a western lovaknál, melyeknél már önmagában a nyereg súlya is figyelemreméltó.
Természetesen nem lehet egyetlen szabályt felállítani. Hogy melyik ló mekkora súlyt bír el egészsége kockáztatása nélkül, függ a méretétõl, felépítésétõl, erõnlététõl, korától, attól, hogy mennyi ideig kell a súlyt cipelnie, a sebességtõl, de még a patkolástól is.
Kutatások alapján állították fel azt a szabályt, hogy a vihetõ súly a ló tömegének 20%-a lehet, ami azt jelenti, hogy egy átlagos 450 kg-ot nyomó ló egy 70-82 kg súlyú embert vihet, kb. 9-18 kg további felszereléssel együtt. Ez a megállapítás iránymutatóként elfogadható, ugyanakkor sokan kétlik, hogy egyetlen tudományos szabályt fel lehetne állítani a lovak teherbíró képességét mérendõ. Különbözõ fajták eltérõ teherbíró képességgel rendelkeznek. Köztudomású például, hogy az öszvérek és szamarak termetükhöz képest nagy málhákat képesek hosszú távon cipelni. Hasonló a helyzet a pónikkal, melyek szemrebbenés nélkül dolgoznak (akár ugranak is) felnõtt, erõs felépítésû emberek alatt egészségkárosodás nélkül.
Bizonyos meglátások szerint nagyon fontos szempont lehet a teher egyensúlya. Egy gyenge lovas folyamatosan rossz egyensúlyi helyzete miatt nagyobb terhet jelenthet egy ló számára, mint egy ugyanakkora “holt súly”.
Más kutatások azt támasztják alá, hogy a ló felépítésében rejlik teherbírásának kulcsa. Széles, rövid és erõs ágyék, rövid, vagy közepes háthosszúság, magasan tûzött nyak, viszonylag magas mar, melynek legmagasabb pontja jóval a ló könyöke mögé esik, a test hosszának 30%-át kitevõ, 18-22 fokos lejtésû medence, valamint 650 kg-os felsõ súlyhatár jellemzi a jó teherbírású lovat.
Ennek az elméletnek az alapján a ló nagyobb súlya nem jár együtt nagyobb teherbíró képességgel. Ezt a nagy, hidegvérû lovak csontozatának tanulmányozása is alátámasztja, és elgondolkodtató az is, hogy a középkori páncélos vitézek lovai nem amolyan shire típusú monstrumok voltak, hanem zömök, kisebb termetû állatok.
Manapság már olyan sokfajta lovat tenyésztenek világszerte, olyanokat is, ahol nem elsõdleges szempont a teherbíró képesség. Legyünk jól képzett lovasok, legyünk egyensúlyban lovagláskor, legyünk tisztában lovunk képességeivel, és remélhetõleg sohasem kerülünk olyan helyzetbe, hogy próbára tegyük lovunk teherbíró képességét.
